Világetető

Ennél jobb séta nem létezik egy újszülöttel

2015. szeptember 27. Világetető

Bevallom, egy kicsit mindig gyanakodva néztem a kendőben a gyereküket hordozó nőket, fölösleges hippiskedésnek tűnt. Aztán kipróbáltam.

Ez még csak az első próbakör volt a két és fél hetes Világetetettel, de máris teljes siker! Az első pár percben még kicsit hangoskodott, aztán viszont tökéletes nyugalomban, elégedetten szuszogva, az idő nagy részében békés alvással töltve élvezte a két órás(!) gyalogtúrát. Mivel a kendő rugalmas, a lépések zökkenéseit kellemes ringássá alakítja, a saját testem pedig gondoskodik a megfelelő fűtésről is. És - bár kicsit én is aggódtam - de az orra sem kopott le, sőt, be se nyomódott. Anyjával és nagymamájával is próbáltuk már, mindenkin jól működött.
Szóval egyértelmű a verdiktem: szuper jó a Lilliputi rugalmas hordozókendő! Akár otthonra is, olyan pozícióban van, hogy nem zavaró a gyerek súlya, és meg van vele a folyamatos testkontaktus, hallgatja a szívverést, érzi az illatokat (azokat inkább az anyjánál, de nálam se panaszkodott).

Itt lehet megtalálni a kendőt

 

img_7574_1.JPG

Van Facebook-oldal és hírlevél is, ha követnéd a további kalandokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilageteto.blog.hu/api/trackback/id/tr657819972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bohuš 2015.10.21. 20:35:29

Úgy megnézném lépésenként lefotózva, hogy teszed fel így a csecsemőt! Nekünk csak a klasszikus póz van meg (a hasa a hasamhoz), de az nagyon nem jön be a dednek.