Világetető

Születésnap. Kettő is!

2016. szeptember 04. Világetető

A blog létrejöttének első évfordulója már pár nappal ezelőtt volt, de mégis a főszereplő a lényeg, aki viszont 6 nappal fiatalabb a blognál, azaz már magzati korban is sztár volt. 

 Természetesen stílszerűen utazás közben és evéssel összekapcsolva illett megünnepelni Világetetett első, és ezidáig egyetlen születésnapját.

[Hogy legyen benne gasztronómia is, a Sacher torta az 1848-as alapítás Eppinger cafféból származott!]

Szegénynek nincs más választása, ezekkel lesz összekötve az élete, amíg rajtunk múlik, már a születéséről is majdnem lemaradtam egy last minute kolbászozás miatt, de már a születése előtt is kiderült, hogy mennyire ostoba vagyok apának, aminek további fejezetei is vannak, és még további (talás soha nem fog kifogyni a muníció ebből), de azért rá is jöttünk pár dologra közben, például, hogy ő soha nem rossz, tízszeresen is megőrülünk érte (ez azóta napról-napra csak fokozódik), lett egy tejtestvére is (akivel azóta már bandáztak is), apró, de annál fontosabb örömöket fedeztünk fel együtt, meg is dolgoztatjuk néha, gondolkodunk az apaságról (jaj, ugye nem kezdtem el többes szám első személyben írni???), és ideiglenes személy lett, ennek köszönhető az olaszországi kiruccanás is.

img_0650.JPG

A gratulációkat üdvözlőkártyán vagy akár kommentben is fogadja, de ha érdekelnek a további kalandjai is, na meg az én további bénázásaim, akkor feltétlenül csatlakozz a Facebookos közösségünkhöz!

A bejegyzés trackback címe:

http://vilageteto.blog.hu/api/trackback/id/tr2711667028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.