Világetető

Együtt alvás - külön alvás?

2016. július 14. Világetető

Őszintén szólva nem igazán tájékozódtam az együtt alvás - külön alvás témakörének tudományos hátteréről, ezért inkább az élményeimet osztom meg róla.

Nyilván van egy kor, ami fölött már egyértelműen rossz ötlet nem csak a közös ágyban, de a közös szobában alvás is, de mi egyelőre nem hoztunk létre külön gyerekszobát, a kor - szerintünk - még nem jött el. Ez összefügg azzal is, hogy igény szerinti szoptatásban részesül Világetetett, így külön praktikus, ha szinte karnyújtásnyira van csak éjjel, amikor megéhezik. Szándékosan lemondtunk a sírva hagyós altatásról is, anyai döntés volt, én meg kire hallgassak, ha nem rá? A helyzet így (10 hónapos korában) az, hogy saját ágyában alszik, de velünk egy szobában. És vannak kivételek. De micsoda kivételek!

Ugyanis az esti altatás nálunk szigorú rituálé helyett spontánabb körülmények között valósul meg. Eleinte sokáig próbálkoztunk énekléssel (Kiskece lányom a favorit), sétálással és rengeteg egyéb trükkel, aztán csak kikristályosodott a - jelenlegi - tökéletes megoldás, ami szerintünk érzelmileg és komfortban is a leginkább családbarát módszer: reggeli visszaalvás/ébredezés és esti elalvás a franciaágyban, közöttünk.
Rettentően szereti, teljes biztonságban van, mi meg persze szintén élvezzük, az illatát, ahogy forgolódik, keresi a tökéletes alvópozíciót, befúrja a fejét mindenhova, vagy akár – ha nyugtalan még – fel-alá rohangálást. Akkor is ott jó helyen van, előbb-utóbb lecsillapodik és megtalálja a békéjét, általában valamilyen teljesen kicsavart pózban. Ilyenkor még alaposan megcsodáljuk, aztán felnyalábolom és átteszem az ágyába óvatosan. (Ha pedig reggeli visszaalvás, akkor már marad köztünk, de nyaralás közben megesik az is, hogy végig az ágyunkban van.)

Nálatok mi a helyzet? És miért?

fullsizerender_25.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://vilageteto.blog.hu/api/trackback/id/tr728879876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

KKriszta_ 2016.07.14. 11:52:17

5éves vándor alvó. hol saját ágyában reggelig, hol velünk. Van, hogy hajnalban sétál át. A mai napig meg tud lepni, milyen pózokban képes aludni. Mi pedig 5éve csodáljuk :)